Swami Rama
(1925 – 1996)
Himalájai Swami Rama, 1925-ben született a Himalája egyik hegyi falujában, Tholi-ban, Pauri Garwhal-ban. Gyermekkorában egy nagyszerű jógi és szent, Bengali Baba nevelte a Himalája barlang kolostoraiban, aki a világra jövetelét előre megjósolta a szüleinek.
Sok nagy jógihoz és siddhához, elküldte a mestere, hogy tanuljon a hindu, buddhista és keresztény tradíciókról. Majd a jóga tudományának és filozófiájának különböző irányzatait tanulmányozta a Himalája tradicionális kolostoraiban. Spirituális tanítói Ramana Maharishi, Szvámi Brahmananda, Mahatma Gandhi, Sri Aurobindo és Rabindranath Tagore voltak. Tibetbe is elutazott, hogy nagymesterétől, Mahavatar Babától tanuljon.
Húszas éveinek elején Nyugat – Indiában, Karvirapitha Shankaracharya-jának választották . Ott szolgált mindaddig, amíg saját gyakorlási lehetőségeit csorbítva, a vallási feladatai túlterhelték. Ezért 1952-ben lemondott tisztségéről és a vele járó tekintélyről, hogy visszatérhessen a Himalája hegyei közé, elmélyülni a jóga gyakorlásában.
Az 1960-as évek végén úgy döntött, – mestere buzdítására – hogy a Nyugatra megy tanítani. Úgy is emlegetik, hogy hidat hozott létre Kelet és Nyugat között. Nagyon sok jóga központot alapított a világ számos országában. Dr. Elmer Green – a Kansas állambeli Topekai Menninger Alapítvány igazgatójának a meghívására érkezett Amerikába, hogy egy kutatóprogram tanácsadója és egyben alanya is legyen, amely a jóga technikák valódiságát igyekezett bizonyítani. Olyan kísérletekben vett részt, melyek segítettek forradalmasítani a tudományos felfogást test és elme kapcsolatáról. Laboratóriumi körülmények között végrehajtott bemutatóival számtalan tudóst hökkentett meg. Olyan dolgokra volt képes, melyekről korábban azt gondolták, hogy lehetetlen.
Az 1990-es években visszatért Indiába. Megalapította a Jóga Tudomány és Filozófia Himalájai Nemzetközi Intézetet, valamint a Himalája Intézet Kórházi Érdekszövetséget. Rengeteg könyvet írt, amelyek témája többek között az egészség, a helyes légzés, az örömteli élet, a meditáció és a jóga szentiratai. Egyszer megkérdezték, hány életet érintett meg személyesen, melyre ő a TÍZMILLIÓ körüli becslést adta.
1996. november 13-án, Jolly Grantban, a Himalája Intézet Kórházában, Swami Rama tudatos kontroll alatt elhagyta a testét és mahaszamádiba távozott
Swami Veda Bharati
(1933 – 2015)
Swami Veda 1933-ban született, Indiában, Dehradunban, Uttarakhandban. Édesapja 4 éves korától otthoni iskolában tanította. Már ekkor 4003 szabályát memorizálta a Szanszkrit Panini nyelvtanának és a Jóga Szútráknak. Karrierjét, gyermekként kezdte. Kilenc éves korától több tízezres tömegeknek prédikált és híres volt arról, hogy képes volt értelmezni a Védák bármelyik versét, annak minden szintű értelmével. Felnőtt korában a külföldön élő indiai közösségeket szolgálta Kenyában, Maurituson, és a brit Guyana-n, ahol ashramot és iskolát alapított, amelyek ma is léteznek. 1966-ban szerzett alapfokú diplomát a Londoni Egyetemen, majd 1967-ben mesteri fokozatot szerzett ugyanebben az intézményben, és 1968-ban a D. Litt. fokozatot kapta az Utrechti Egyetemen, Hollandiában. Tanulmányai alatt soha nem vett részt az órákon, egyik iskolában sem. Ezután kijelölték az Indiai tárgyak professzorának a Minnesotai Egyetemen, Minneapolisban, ahol 1973-ig szolgált. 1969-ben találkozott mesterével, Himalájai Swami Ramaval és hamarosan világkörüli útra indult. Minden idejében Swami Rama üzenetét terjeszteni világszerte. 1980-as években telepedett le Indiában. 1992-ben sannyasat kapott Swami Ramatól. 1999-ben megkapta a Mahamandaleshvara címet, ezzel bekerülve a 100 legnagyobb, leghaladóbb szvámik ősi rendje közé. 2001 elején elkezdte építeni a Swami Rama Sadhaka Grama ashramot és egy iskolát Rishikesben, ami éppen 2 kilométerre található Swami Rama Ashramjától. Itt hagyta el a testét, mahaszamádiba távozott 2015. júliusában.
Swami Ritavan Bharati
Korábban Pandit Ananta néven (született Daniel Richey), közel negyven éve szolgálja Swami Rama és Swami Veda Bharati munkáját, a Himalájai Jóga Tradíció misszióját. 2007-ben tett szannyasin fogadalmat, ekkor kapta a Swami Ritavan Bharati nevet. Végzettségét tekintve, menedzsment szakon szerzett diplomát, non-profit szervezeti fókusszal. Emellett pedagógia, valamint filozófia szakon is tanult és diplomázott – az oktatási területen végzett tanulmányaiban főként a tapasztalat alapú tudás témájával foglalkozott. A Honesdale-i (Pennsylvania-i) Himalájai Nemzetközi Intézet Jógatudomány és Filozófia felsőfokú képzése keretében, mantra és meditáció témában írta szakdolgozatát. Swami Ritavan magasan képzett és tapasztalt jóga és meditációs oktató. Korábban, 1970 – ben, még családos útkeresőként, beavatott tanítványként csatlakozott a Dhyana-mandiram Meditációs Központhoz, éveken át élt ebben az asramban, Amerikában. Szannyasin fogadalmát követően, vanaprashta-ként, vándorló, utazó szerzetesként, tanítóként éli mindennapjait – amikor Amerikában tartózkodik, a Dhyana-mandiram Meditációs Központot igazgatja. Utazó tanítóként, világszerte vezet jógaoktató-képzéseket és csend-elvonulásokat, különböző spirituális programokat a Himalájai Tradíció szellemiségében. Az elmúlt év során, ideje nagy részében csendet gyakorol, a gyakori tanítások mellett, saját belső utazására, megismerésére is jelentős hangsúlyt helyez. Az általa vezetett gyakorlásokon résztvevők megtapasztalhatják és megtanulhatják a hatha, valamint a rádzsa (raja) jóga meditatív mélységeiben való áramlás módjának mikéntjét.
Dr. Stephen Parker
Dr. Stephen Parker 1971-ben kapott beavatást a Himalája Jóga Tradícióba Swami Véda Bharatitól és megkapta a Stoma beavatott nevet. Az elsőként hitelesített tanárok között volt a Himalájai Nemzetközi Tanárszövetség által, és 1974-ben kezdett hatha-jógát tanítani. Ez idő alatt szanszkritot is tanult Swami Vedától, valamint a Minnesotai Egyetemen, Dél- Ázsiai nyelveket és irodalmat az alapdiplomájához . Stoma a Jóga Szövetség (E-RYT 500) Tapasztalt Regisztrált Jóga Tanára az 500 órás szinten és a Jóga Akkreditáció Nemzetközi Tanácsának Igazgatóságában szolgál. (www.cyai.com). Tagja a Jóga Terapeuták Nemzetközi Egyesületének. A Minneapolisi Meditációs Központ karán, és a Swami Rama Sadhaka Grama Ashramban Rishikesben, Indiában szolgál. Szintén magas rangú tagja a Himalája Jóga Tradíció Tanárképző Programjának. Előadásokat tart a jógáról, meditációról, jóga pszichológiáról, spirituális gyakorlásról, vezetésről és a jóga tudományáról az Egyesült Államokban, Kanadában, a Karibi országokban, Hollandiában, Olaszországban, Ausztriában, Litvániában, Dél- Afrikában, Koreában, Hong Kong-ban és Indiában. 2004-ben segített meghonosítani és tanítani az első jóga tanfolyamot egy Amerikai orvosi iskolában a Minnesotai Egyetem Akadémiai Orvosi Központban. 2007-ben megkapta a lemondás bevezető fogadalmát Swami Védától és Karvirapitha Shankaracharya-tól.
1985 óta engedéllyel rendelkező pszichológus, magánpraxisa, St. Paul-ban, Minnesotában van. További szolgálatot végez, mint a Minnesotai Saint Mary’s Egyetem Tanácsadás és Pszichológiai Szolgáltatások adjunktusa, és a Minneapolisi St. Thomas Egyetem Felsőfokú pszichológia tanszékének adjunktusa. A Klinikai Hipnózis Minnesotai Társaságának Bevezető Műhelyében is tanít. Amellett, hogy rendszeresen szaklapokban publikál cikkeket és számos könyvfejezet szerzője, Dr. Parker szerkesztette Swami Véda Patanjali Jóga Szútrájáról írott legfontosabb tudományos munkájának második kötetét is. Szintén nemrég fejezte be kéziratát egy könyvhöz, a spirituális tisztítás folyamata a jógában témakörben, “Az Ösvény Tisztítása” címmel. Szakértő értékelő szerkesztője a Férfi Tanulmányok Folyóiratának, az Orthopszichiátria Amerikai Folyóiratának, az Egészség és Alkalmazott Tudományok Nemzetközi Folyóiratának, a Jóga Terápia és Jóga-mimamsa Nemzetközi Folyóiratának.
Ashutosh Sharma
Ashutosh Sharma 1972-ben született Rishikesh-ben. Jóga tanulmányait, nagyon fiatalon elkezdte. 1992-ben találkozott Himalájai Swami Rama-val, aki elfogadta őt tanítványaként és elküldte őt élni és tanulni a Swami Rama’s Sadhanamandir Ashram-ba Rishikesbe, Swami Veda Bharatihoz. 1993-ban kezdett el jógát tanítani, és mostanra vezető tanár a Himalája Tradíció központjaiban és a Tradíció Tanárképző Programjában, Indiában, Európában, Afrikában, Kelet és Dél Ázsiában. Jelenlegi lakóhelye Berlin, Németország.
Paramhans Swami Maheshwarananda
A Swamijiként ismert Paramhans Swami Maheshwaranandaji — Paramhans Swami Madhavanandaji tanítványa. 1972 óta él és dolgozik Európában, ahol megalapította a “Jóga a mindennapi életben” rendszert.
Tanításainak főbb pontjai a következők:
-fizikai, mentális, társadalmi és spirituális egészség,
-az élet iránti tisztelet,
-minden vallás, kultúra és nemzet iránti tolerancia,
-a világbéke elősegítése,
-az emberi jogok védelme,
-a környezet és a természet védelme, megőrzése.
Ezeknek az alapvető elveknek a megvalósítása mindenkit elvezethet a spirituális fejlődéshez, az Önmegvalósításhoz és az Isten-megvalósításhoz.
Swamiji önzetlen szolgálata, fáradhatatlan törődése és szeretete minden lény iránt, előadásai és szatszangjai ezer és ezer spirituális keresőnek jelentik az inspiráció forrását.
(forrás: www.joga.hu illetve www.joga.org )
Comments are closed.