Kedves Jógázók!
Többen jeleztétek, hogy GMAIL-es email címetekre nem érkeznek meg a Debreceni Jóga Egyesület által írt levelek. Tájékoztatunk Titeket, hogy megérkeznek, csak több esetben a Gmail a Promóciókba teszi át a leveleinket.
Kérünk benneteket, hogy nézzétek meg a Beérkező leveleknél, a levelek fölött lévő “füleket”. Ha ezek jelennek meg: Elsődleges, Közösségi, Promóciók, akkor a Promóciók kikapcsolásával a DJE által küldött levelek is a fő oldalra fognak érkezni.
*** Hogyan lehet a Promóciók-at kikapcsolni?***
A mellékelt képek segítséget nyújthatnak.
A Promóciók felirat mellett lévő + (plusz jelre) kell kattintani, majd a megjelenő ablakban ki kell kattintani a pipát a Promóciók felirat melletti kis négyzetből. (a pipa ne legyen a négyzetben). Majd a mentés gombra kell kattintani. A leveleink így biztosan rögtön láthatóak lesznek.
A másik lehetőség, hogy rendszeresen megnézitek a Promóciókba érkező leveleket is.
Előfordulhat, hogy nem “gmailes vagy” és mégsem kapsz levelet tőlünk, pedig mi küldjük neked rendszeresen. Kérünk nézd meg, esetleg nem a spam-ek között landolt-e a levél!
Köszönjük szépen, ha ezekre odafigyeltek, annak érdekében, hogy mi mindíg a legfrissebb információval láthassunk el benneteket!
Kép forrása: Pixabay
Comments are closed.